Kung-fu Panda 2 (3D)

Rájöttem, melyik az a műfaj, aminek igazán fekszik a 3D. A kung-fu film! De most komolyan, a köteles trükköktől kezdve csomó látványos és új technikai dolgot használnak a kung-fu filmekben, ami sokszor csak később terjed át más műfajba. A 3D is, mintha kifejezetten a lassítva harcolós, lehetetlen-trükkös, a vászon síkjából kitámadós harcművészes filmekre lenne kitalálva, nem? Ami a fura, hogy mindezt egy animációs film kapcsán jutott eszembe.

A Kung-fu Panda 2. nem csak hogy pazar 3D-s animációsfilm és jó kung-fu film egyben, hanem (részben ezek következtében) – egyszerűen egy remek kis film. Nem világrengetően jó – de hogy meglepően színvonalas szórakozás, az biztos. Pedig már az első rész is meglepett. Annakidején Wall-E lázban égtem, nem érdekeltek mindenféle kövér, fekete-fehér jószágok, úgyhogy a harcművész-pandát ki is hagytam, jóval később néztem csak meg. De akkor teljesen bejött. A klasszikus harcművész-filmek hagyományait követi, de zseniális humorral és animációval feldobva.

A második rész pedig még erre is rátesz egy lapáttal. Még több harcművészet, még több zsáneridézés, még több poén és – a 3D-nek köszönhetően – még álleejtősebb animáció. A frissen sárkányharcossá vált, kicsit ütődött és mindig éhes pandának egész Kínát kell megmentenie a gonosz pávától, aki feltalálta a tűzijáték rosszindulatú felhasználását: a tűzfegyvereket. Az ágyúgolyók ellen pedig még a kung-fu sem véd meg…

Mindez jóféle családi drámával, meg a gyökerek keresésével megfűszerezve: az izgalom és nevetés a család apraja-nagyja számára garantált. Tudom, hogy ez még nem mindig elég – de itt most annyira jók az arányok, olyan jól eltalálták a ritmust, hogy nagyon könnyű szívvel tudom mondani, hogy aki egy kis laza szórakozásra vágyik, az felnőtt fejjel is válassza ezt nyugodtan. Messze jobb, mint az elmúlt idők hasonló kategóriájú kalózos-kalapácsos-szuperhősös mozijai.