Illusztrált fűzfasíp

Szerintem már jó húsz tavasszal ezelőtt volt, hogy nagyapám – nyugodjék békében – utoljára fűzfasípot csinált nekem. Azóta többször is eszembe jutott, hogy kéne csinálni a kisöccsöknek, vagy csak úgy magamnak, nosztalgiázásból, de valahogy mindig elszaladt az idő – márpedig fűzfasípot nem lehet akármikor készíteni. A fűzfa kérge ugyanis csak koratavasszal, rügyfakadáskor válik el könnyen a belétől.

Aztán lehet, hogy ez nem is igaz, mindenesetre nagyapám ezzel magyarázta, hogy csak ilyenkor csinál nekem sípot.

Na, a lényeg, hogy a minap megkíséreltem reprodukálni amit annak idején tanított. Lépésről lépésre dokumentáltam a dolgot, úgyhogy aki kíváncsi, az az illusztrációk alapján akár maga is csinálhat sípot magának. Persze, valszeg fele ennyi kép is elég lett volna, de szerintem jól sikerültek, úgyhogy nem bírok magammal, és minden apró momentumot megosztok veletek.

Tehát, először is, két dolog kell a fűzfasíphoz. Fűzfa, meg egy jó bicska.

Igen, azok a háttérben fűzfák. Gondolom, láttál már ilyet, vízparton szokott nőni. Namost nem olyan vastag fatörzs kell nekünk mint amelyik úgy néz ki, mintha én vágtam volna ki a bicsakkal (mert nem is), hanem olyan ujj- vagy kisujjvastagságú. Na, szóval olyan sípméretű legyen, tudod, bele kell férjen a szádba.

Mondjuk ilyen pont jó. Én öreg fáról vágtam egy-két éves hajtásokat, ezekből jó sípot lehetett csinálni, de az is lehet, hogy a fiatal sarj még jobb, azt nem próbáltam. Ne vágd ki az erdőt, de azért mikor hazamész, legyen pár olyan sértetlen, egyenes, legalább 15 centis ágdarabod, amiből próbálkozhatsz.

Merthogy ilyeneket kell levágnod belőle előszöris. Aztán fogod a végét, körbevágod rajta a kérget, így

és egy laza mozdulattal lehúzod.

Ennek voltaképp nagy jelentősége nincsen (csak annyi, hogy most már meg tudod fogni külön a belső és a külső részt – ez később még jól jön), de most már te is látod, milyen egyszerűen lejön a kérge.

Egyébként egyáltalán nem is jön le egyszerűen, de erről majd később, egyelőre nem akarom elrontani a kedveteket, örüljünk annak, hogy nagyapámnak tényleg igaza volt.

Namost ejtsünk meg egy köröm alakú bevágást az ágdarabon – ugye megvan, hogy minden sípnak kell ilyen likacska, azon is van, amin a tornatár fújja a bal-jobbot, vagy amin a futballbíró a piroslapot.

Pirosról jut eszembe, azzal a jó éles bicskával nagyon vigyázzatok ám, ne járjatok úgy, mint én:

Najó, nyugi, ez csak kecsap. Csak gondoltam, feldobom egy kis drámával az unalmas oktatóanyagot. :)

Viszont most már tényleg húzzuk le az ágról a teljes kérget. Ha nehezen megy, finoman ütögessük végig, esetleg csavargassuk, nyomkodjuk azt a nyamvadt fahéjjat – előbb utóbb engedni fog, és ha rájön az ember a forszára, akkor már csukott szemmel is le tudja rántani egyben.

Ja, igen, merthogy nagyon fontos, hogy nem szabad hogy megsérüljön a lehúzott vékonyka kéreg. Tudniillik az lesz a síp teste. Bármilyen kicsi lyuk, repedés, szakadás tönkreteszi az egészet, sajnos.

Ez a legnehezebb lépés az egészben, nekem is csak negyedszerre sikerült hibátlanul.

Ez lesz a végeredmény: egy cső a kéregből és egy darab szép sima, fényes-nedves fabél. A polárszűrő az nem a végeredmény része, csak itt jöttem rá, hogy azért olyan homályosak a képek, mert a tűző napon fényképezve a lencse és a polár között kicsapódik a pára. Rengeteg képet elrontottam így; és mint a vájtfül... ööö szeműek már észrevehették, ezért van az, hogy különböző fényviszonyok között láthatóak a sípkészítés egyes fázisai.

No, igyekszem rövidre fogni; a lehántott kérgű ág végéből levágunk egy dugónak valót – figyelve arra, hogy ne érjen majd a csövön vágott lyukig.

Ezt a csinos, kör keresztmetszetű dugót el kell rontanunk, hogy be tudjon mellette menni a levegő – ezért lemetszünk egy darabot belőle, így.

Szépen beillesztjük a síp „rövidebb” végébe, úgy, hogy felül tudjon áramlani a levegő.

A másik oldalába pedig bedugjuk a gally belének másik felét (precízebbek ide is faraghatnak egy szorosan illeszkedő dugót belőle), úgy, hogy ne tudjon kiszökni a levegő, és máris kész a fűzfasípunk.

Most már fújhatjuk...

Ugye nem is nehéz?