Hícsík, Perdido, Teremtő Alvin

Jó sok könyv volt mostanában; a nyaraláson jobban ráér ilyesmire az ember, de még azelőttről is vannak bepótolnivalóim.

Például a könyvtárból származó A hícsík króniái. Messze ez a legrosszabb Pohl könyv, amit valaha olvastam. A letárolt intelligenciák kérdése olyan dió, amibe beletörik a bicskája. Persze ez tényleg egy nem egyszerű téma. De ez így akkor is baromság és hiteltelen, nem sikerül átéreznünk szegény Robinette Broadhead életét felgyorsított módban, végtelen hozzáféréssel, de ugyanazokkal a piti problémákkal, szimulált ágyakban szimulált szeretkezésekkel. Ezen kívük a hícsík, akik az első két részben távoli, borzongató idegenek voltak, nevetségesen antropomorfakká válnak, ráadásul még ott vannak az Orgyilkosok, az energialények, akiknek a kidolgozása finoman szólva is koncepciótlan.

Nagyon örülök, hogy ezt a részt még nem vettem meg; nagyon szerettem az eddigieket, és nyilván a következőt is el fogom olvasni, de az Átjárónak a közelébe sem érnek már ezek a vackok...

A Perdido pályaudvar, végállomás második részét Isoldétól kaptam kölcsönbe' – nagyon köszi neki, tök jó volt. Tényleg kialakul egy egységes kép, bár persze ez sem kevésbé kaotikus és zűrös, mint a felénél volt. Volt katarzis is; arra viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen nyomasztó lesz a vége. Biztos, hogy érdemes volt elolvasni, de hogy a könyv „egész jó” volt e, vagy „zseniális”, nem mernék nyilatkozni. Azt hiszem, bár China Miéville kétségtelenül jól ír, de túl sok energiát fektetett a világ kidolgozásába, ahelyett, hogy kicsit mélyebbre ásott volna a saját regényében.

Úristen, micsoda képzavarokat írok, át is térek a következő(k)re.

Orson Scott Card Teremtő Alvin sorozatának nagy rajongója vagyok, és még nem olvastam A vándorlegényt. Viszont szintén megvan a könyvtárban, és ha már, akkor kivettem az előző részeket is. Úgyhogy egyben elolvastam mindet: meg kell mondjam a végére kicsit unalmassá válik, hogy mindegyikben a fő probléma bőrszínekkel van. Egyszer a rézbőrűekkel, aztán a feketékkel, a lényeg, hogy szegény egyenjogúságért küzdőket szivatják azok, akik szerint az indiánok/négerek nem emberek. És persze jogos, meg ráadásul halál izgalmas, meg jól meg van írva, meg ez csak a háttér, igazából a család, a fejlődés, a Teremtés a lényeg, de nem gondoltam volna, hogy a negyedikben ugyanez lesz a fő probléma; azt reméltem, újfajta kalandok, izgalmak, tanulságok lesznek.

A többi könyvről később írok, nem akarom, hogy regény legyen ebből a bejegyzésből is.